2012. november 11., vasárnap

Nano Tower építés 8. rész

Most már, hogy minden lyuk, s csavar hely ki lett alakítva jöhet a festés. :) Festés előtt azonban nem árt a felületet alapozni, már csak azért is, mert az MDF nagyon jó nedvszívó képességgel rendelkezik, aminek a végeredménye, hogy a lapok megduzzadnak és deformálódnak a víz hatására.
Így az első lépés az alapozás, fehér alapozó festéket használtam, amit 2 rétegben vittem fel a felületre, jó vastagon.
Száradás után következett a csiszolás 120-as papír és egy excenteres csiszoló segítségével:
Majd következett a festés, a színen illetve a festési módszeren sokat gondolkoztam.
A módszer, lehet ecsettel felhordás, illetve fújás. Az alapozást ecsettel történt és látva, hogy az ecset milyen egyenetlenségeket tud okozni, ezért elhatároztam, hogy fújni fogom.
Most már csak a megfelelő színt kellett megtalálnom, az első gondolat az volt, hogy a külseje antracit szürke lesz:
A belseje pedig világos zöld.
Majd elég hamar megváltozott a véleményem :), hogy a belseje se térjen el színben a külsejétől. Járva a festék boltokat és a megfelelő színt keresve bukkantam a következő színre: Antik Schwarz
Eléggé hasonlít az antracit szürkéhez, a neve ellenére egyáltalán nem fekete, s apró csillogó szemcséket is tartalmaz.
A teljes torony festéséhez 10 flakon 400ml-es kiszerelésű spray-re volt szükség, ami elég soknak tűnhet, de sajnos a látható felületeket, mint például az ajtó külső felülete 3szor kellett lefújni ahhoz a szín az egész felületen egységes árnyalatú legyen, a belseje, alja, hátulja csak 2szer lett lefújva.
Az eredménnyel teljesen elégedett vagyok, annak ellenére, hogy a festék nem az olcsóbbik fajtából való, s ráadásul még sokat is kellett felhasználni.

 Most már kinéz valahogy :)

2012. november 8., csütörtök

Nano Tower építés 7. rész

Miután minden csavar helyet eltüntettem, következzen a hátlap ahol szükség van pá nyílásra a vezetékeknek és a csöveknek.
A hátlap felső részén, kb. 25mm-re a tetejétől bejelöltem egy négyszögletes területet ahol egy számítógép tápcsatlakozó kap helyet, amelyen keresztül az egész torony megkapja hálózati feszültséget.
Majd a 4 sarokba fúrtam egy-egy 5-ös átmérőjű furatot.
Ezt követően dekopír fűrésszel átvágtam az egymás melletti lyukak közti rész, s a Dremmel maró segítségével kialakítottam a négyszögletes lyukat, aminek a sarkai ívesek maradtak, s mivel a csatlakozónak sincsenek éles sarkai, ezért ez így teljesen megfelel.
A helyére raktam a csatlakozót, s a rögzítettem is, hogy festés után is egyértelmű legyen a rögzítési pontok helye.
Majd bútor hosszanti tengelyén felülről 24cm-re egy 40mm átmérőjű lyukfúróval vágtam egy lyukat, ahol majd a világítás vezetékeit fogom átvezetni, illetve a CO2 csövet.

 A szűrő csöveinek a jobb és a bal oldalon fúrtam egy-egy 22mm átmérőjű lyukat, felülről 20cm-re valamint az oldalaktól 3cm-re, különös figyelmet fordítottam, hogy az oldalakt a hátfalhoz rögzítő csavarok ne legyenek útba,
majd a furatokat egy maró segítségével 24mm-es tágítottam, 
hogy a műanyag 90°-os könyökök pontosan illeszkedjenek,
ezt követően mind a három lyuk (a szűrő ki- és befolyó csatlakozása, valamint a világítás és CO2-nek szánt nagy lyuk) külső és belső élét 9mm-es kerekítőmaróval lekerekítettem.